• slide-1
     
  • slide-2
     
  • slide-3
     

Versenyről

Sok szeretettel köszöntünk honlapunkon

A Miss Pécs Szépségverseny, a 2016 és 2017-ben általunk megrendezett P.Sz. Szépségverseny méltó utódjaként indul útjára 2020-tól. Szeretnénk megtalálni azt a pécsi szépséget, aki mind megjelenésével, mind gondolkodásmódjával, értékrendjével példaértékű lehet a városra. Célunk, hogy az izgalmakat és a kihívásokat kedvelő szép fiatal lányok, betekintést nyerjenek a szépségipar csillogó világába, amihez egy komoly szakmai csapat nyújt segítséget. A döntőbe jutott lányok egy hónapos felkészítésen esnek át, amihez minden segítséget megkapnak. A felkészülés ideje alatt, személyi edző segítségével formálják tökéletesre alakjukat, valamint megtanulják a tökéletes színpadi járástechnikát, illetve a döntő napjára koreográfusunktól táncos produkciót tanulnak. A versenyen három fordulóban, neves divatcégek ruháiban mutatják meg magukat a lányok! Zsűri tagjai között, a divat és szépségipar területén dolgozó személyek, (modell, fotós, stylist) valamint szponzoraink delegáltjai és helyi prominens személyek szerepelnek. Kreatív csapatunk rengeteg programmal, izgalmas helyszínekkel várja a jelentkezőket. Lányaink a döntőt követően külföldi hosszúhétvégét töltenek fotózással, pihenéssel, kirándulással.

about

2017-es P. Sz. Szépségverseny végeredménye

A Királynő és udvarhölgyei, valamint különdíjasaink

kep

Kovács Barbara

P.Sz. 2017 I. Udvarhölgy

kep

Zelcsényi Zsófia

P.Sz. 2017 Királynő

kep

Radányi Rebeka

P.Sz. 2017 II. Udvarhölgy

kep

Pezo Marija Dorina

P.Sz. 2017 Különdíj

kep

Tóth Timona

P.Sz. 2017 Közönségdíj

kep

Nagy Tímea

P.Sz. 2017 Különdíj

Csapatunk

Kreatív csapatunk tagjai

team1

Jekl Renáta

Műkörömépítő

team1

Kajos Zsuzsanna

Kozmetikus

team1

Hajek Dóra

Fodrász

team1

Földi Dominika

Fodrász

team1

Michl Vivien

Koreográfus

Galéria - Feltöltés alatt. -

Támogatóink

 

Fő támogatóink:

 

További támogatóink:

 

 

Médiapartnereink:

 

Köszönjük a támogatást.

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ.

  Engedélyezem a cookie-k használatát ezen az oldalon.